Kerek Világ

"Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhasz. Nagyszerű dolog ez." /Márai Sándor/

Velence, a lagúnák városa.

Velence, a lagúnák városa.
  • Utazás: repülővel EMA (Nottingham)-Venice Treviso Airport
  • Szállás: Apartman Velencében – Airbnb
Csavargás Velencében

A 118 kis szigetből álló, hidakkal és csatornákkal összekötött város kedvelt túristaélpont. Egész évben zsúfolt, számunkra már-már elviselhetetlenül. Persze ez nem von le a történelmi jelentőségéből és szépségéből. Tavasszal, március végén látogattuk meg, ami ideális időpont, mert még nincs hőség, viszont elég meleg van ahhoz, hogy kedvünkre csavarogjunk pihenők beiktatásával, amikor csak nézzük, ahogy zajlik az élet a történelmi városfalak között..

Eltévedni kötelező! A legjobb módja, hogy kikerüljük a hömpölygő tömeget és váratlan szépségeket is lássunk, a térkép nélküli bolyongás a sikátorokrban, amiket a keskeny csatornákon átívelő pici hidak kötnek össze és néha kisebb terekbe torkollanak.
Valójában nem is lehet eltévedni, hiszen Velence egy nem túl nagy sziget, átgyalogolható egyik végéből a másikig akár 1 óra alatt is.
Azért vannak tájékozódási pontok. A főbb nevezetességek, fontosabb csomópontok, kikötők felé, mint a Rialto híd, a Szent Márk Tér vagy a Piazzale Roma tér, az irányt a város több pontján táblák mutatják.

Szent Márk tér – Piazza San Marco

Európa legtöbb terével ellentétben itt nem a motorhang, hanem az emberi beszéd hangja a domináns. Napóleon “Európa társalgójának” nevezte. Petrarca szerint “nincs párja a Földön”.

A téren látható a Szent Márk székesegyház, bejáratával szemben harangtornya, a székesegyház mellett óratornya. A székesegyház előtti, bronztalapzaton elhelyezkedő zászlórudak a 16. századból származnak. A vízpart melletti két gránitoszlop, egyik tetején Velence oroszlánjával, másikon Szent Teodorral, a 13. század közepe óta állnak itt.
A székesegyház mellett található Doge-palota Velencei Köztársaság vezetőjének, a dózsénak a székhelye volt, törvényszék, hivatalok, börtön és kínzókamra is helyet kapott benne. 1923 óta pedig múzeumként működik. 

  • Szent Márk Székesegyház / Basilica di San Marco – A belépés ingyenes
  • Campanile, a székesegyház harangtornya – Belépő 8 EUR
  • Dózse palota / Palazzo Ducale – Belépő 20 EUR (A Szent Márk tér több múzeumába is érvényes)
  • A sóhajok hídja / Ponte dei Sospiri – Velence talán leghíresebb hídja, amely a Dózse-palotát és a régi börtönt köti össze, 1600-ban épült. Megtekinteni belülről a Dózse-palota túra keretében lehet. A Sóhajok hídja elnevezést Lord Byronnak köszönhetjük. Úgy vélte, a Dózse-palotában elítélt rabok a Sóhajok hídján vethettek egy utolsó pillantást a városra, mielőtt, egy mély sóhaj után végleg elnyelte őket a börtön
Canal Grande

A 3 km hosszú Canal Grande a város fő vízi útja. Több mint 170, a 13-18. század között épült, lenyűgöző szépségű palota és templom sorakozik a csatorna mentén, és 4 híd ível át felette. A Canal Grande a Velencei Köztársaság fénykorának jólétét és művészetét demonstrálja. Érdemes vízibuszra (vaporetto), vagy gondolára szállni, és átszelni a csatornát, lenyűgöző élményben lehet részünk.

San Giorgio Maggiore

A San Giorgio Maggiore Velence egyik pici és csendes szigete, vaporettóval lehet idejutni (a Szt. Márk tértől vagy a P. le Romától a 2-essel). A16. századi San Gioriio Maggiore templom található itt, amelynek harangtornyából (Campanile) lenyűgöző kilátás tárul Velencére.
A templomban meglepetésünkre egy 1900-ban Szent Gellért püspöknek állított magyar nyelvű emléktábla is van. a környező lagúnák szigeteinek meglátogatása 2019. márciusában.

Burano, Venetian Lagoon, Italy

Burano a Velencei-lagúna egiyik ici-pici szigete 7 km-re északra Velencétől Torcello mellett. A lagúnák legszebb helye,. A szivárvány minden színében pompázó házairól és csipkéjéről ismert.

Murano, Venetian Lagoon, Italy

Murano 1,5 km-re terül el Velencétől északkeletre. 1291 óta a velencei üveggyártás központja, amikor Velencéből tűzveszélyességük miatt kitiltották az üvegfúvó műhelyeket, és azok Muranóra költöztek. Különösen a 16. században élte virágkorát e tevékenységnek köszönhetően.
A 14. században elkezdődött az üvegtermékek exportja, a sziget eleinte tükreinek és üveggyöngyeinek köszönhetően vált világhírűvé.

Később a csillárok váltak a sziget leghíresebb termékévé. A szigeten találták fel az ún. aventurin üveget (sötétzöld üveg, benne aranycseppekkel). Egy ideig Murano volt Európa legjelentősebb üvegtermelője. Az üveggyártás a 18. századtól kezdve hanyatlásnak indult, de még ma is ez jelenti a sziget legfontosabb iparágát.

Közlekedés Velencében

A legjobb módja, hogy bejárjuk a környező szigeteket és megcsodáljuk a Canal Grande palotáit, ha vizibuszra szállunk.
Vaporetto (vízibusz) árak (2019)
5 perc (átszállás engedélyezett, de visszaút nem): 7,50 EUR 
1 nap (az első érvényesítéstől számított 24 óráig érvényes): 20 EUR
2 nap (az első érvényesítéstől számított 48 óráig érvényes): 30 EUR
3 nap (az első érvényesítéstől számított 72 óráig érvényes): 40 EUR 
7 nap: 60 EUR. 
Ezek a jegyek nem csak vaporettóra jók (a 16-os és a 19-es, valamint az Alilaguna vonalak kivételével minden vaporettóra érvényesek, tehát pl. Muranóba, Buránóba, Lido di Veneziába, és Punta Sabbioniba is), érvényesek Mestre / Marghera / a Lido autóbuszaira, és a villamosokra is (de NEM érvényesek: a repterekre/repterekről, a People Moverre, valamint Mestre-Velence vonatra). 
A jegyeket érvényesíteni kell már a felszállás előtt (minden egyes felszállásnál, a több napos jegyeket is), a vízibuszállomásokon elhelyezett automatáknál. Oda kell érinteni őket egyszerűen a fehér (néhol zöld) kártyaolvasókhoz. A sikeres érvényesítést hangjelzés és zöld fény nyugtázza. 
6 éves kor alatt ingyenes a tömegközlekedés: a vaporettók, és az actv Mestre hálózatában közlekedő buszai.

Galéria
fb-share-icon

Szira Hajnal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük